2016. november 18., péntek

Tudom, hogy nagyon rég posztoltam utoljára, de most vissza tértem, új ötletekkel telve.
Kezdésnek egy októberi eseményt szeretnék megosztani veletek. Az '56-os forradalom alkalmából egy divatbemutatót tartottak Pesten a 'Hellobabybar'-ban. Egy átlagos '50-es évekbeli ember hétköznapi ruháit mutatták be, egy diáktól egy kicsit módosabb emberen át egészen a munkások ruhájáig láthattunk modelleket. Rövid de élvezetes esemény volt, ami az érdeklődők közül sokakban régi szép időket elevenítettek fel, másoknak meg inspirációt nyújtottak. Külön kiemelném a rendezvénynek azt a momentumát, mikor találkozhattam a kedvenc magyar stílustanácsadómmal, Kovács Marcellával a Stíluskommunikáció nevű oldal bloggerével. Mivel ő volt ennek a rendezvénynek a szervezője, így kevés időt tudott rám szánni, de jutott pár perc egy közös képre is :) .

A felvonultatott darabok elég korhűek voltak, mind az anyagok mind a minták tekintetében. Mindig is szerettem a retro dolgokat úgyhogy ez nekem egy nagyon nagy élmény volt. Sokszor kerestem inspirációt régebbi idők darabjai között, és találtam is egy egyezést egy régebbi posztom és egy összeállítás között amit a bemutatón láttam. Sajnos nem túl jó a telefonom ha gyorsan mozgó dolgokról kell képet készítenem, így sajnos sok a homályos és az elmosódott, de ezen a linken láthattok pár profibb képet a szettekről. Azt hiszem ideje lesz beszereznem egy jó fényképezőgépet.






 




















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése